Minap megint egy negatív élmény kapcsán húztam fel magam, de durván, annak ellenére, hogy megígértem magamnak nem fogom komolyan venni a tájékozatlan emberek rosszindulatú megjegyzéseit. Ugyebár egy tudatlant vitában úgysem lehetne meggyőzni, így ez alkalommal nem magyaráztam el a gyakorlatias igazságot a Down-szindrómáról.

Nna az úgy volt, hogy rászántam magam végre levágatom a megviselt hajkoronámat. Sajnos a terhesség, a gyerek körüli stressz és a szoptatás rendesen megviselte a szervezetem. A kiürült vitaminok és ásványok a testemből az őszi hajhullástól még extrémebben potyogtatják az amúgy is vékony szálú hajamat. Kaptam is időpontot és gondoltam lesz egy órám amikor kikapcsolódhatok. Úgy terveztem csak a fodrásznő fecsegését fogom hallgatni, esetlegesen megtudok pár szaftos pletykát. Mint minden munkahelyen ahol jó a közösség működik a csere-bere vagy barter, vagy simán el lehet passzolni bármilyen árut pl. almát, tojást, sálat, zoknit stb. A fodrászatban is éppen egy ruhacsomag várt új gazdákra és a barátnők nagy örömmel túrták az őszi ruhakollekciót. Aztán hirtelen arra lettem figyelmes, hogy háborognak a kis méretezés végett (pl. az M-es inkább S-es) és konstatálták, hogy ezeket egyikük sem tudja felhúzni. Aztán a zárómondat "Nem tudom kire tervezték, de ezek csak Down-kórosoknak valóak!" és nagy nevetés hozzá...

Ugye már most átjött nektek, miért húztam fel magam!

1. Kezdjük ott, hogy a magyar nyelv sajátosságaként jött létre a Down-kór megnevezés, ami egy mára már elavult szóhasználat. A kór mint kórház, a Downos pedig betegre utal, de tudjuk a DS nem betegség, hanem genetikai eltérésből adódó tünetek együttese. Ezt a témát már részletesen kibontottam, amikor a Hírmondós cikk (7.bekezdés) kapcsán tettem helyre a definíciókat. Ezen úgy nem is szoktam háborogni, mert a suliban mi is így tanultuk és legalább nem a mongoloid idiotizmus vagy morbus down maradt meg a köztudatban, az sokkal bántóbb számomra.

2. Nagy tévhit, hogy egy DS-es vagy fogyatékos ember kinézete okvetlen rossz vagy ápolatlan legyen, vagy ne öltözne úgy mint mások. Igen vannak tipikus alkati jegyek a DS-nél, mint a rövidebb végtagok, rövid és zömök nyak, hajlamosság az elhízásra. Általában ebből adódóan nehezebb lehet a ruházkodás mondjuk egy DS-es férfinak, mert a standard nadrág derékbősége mellet, hosszú lesz a szára, és az öv helyett láttam gyakran hosentragert vesznek fel a kényelem végett. Azok a bizonyos ruhák a fodrászatban nem éppen ilyenek voltak. A Szirkablogon Gyarmati Andrea megosztotta a személyes jó tanácsait DS-es gyermekek neveléséhez. És pont a megjelenésről volt egy jó bekezdés: " Fontos, hogy egy Down-szindrómás gyereknek mindig legyen szép a frizurája és járjon szép ruhákban, ne maszkírozzuk sztereotipikus fogyatékosnak. Úgy is sokan azt fogják hinni róla, hogy “neki úgy is mindegy”, hiszen DOWN-SZINDRÓMA!, de mi ne erre toljuk a szekeret még egy bilifrizurával, hónaljbemcsivel is. És nem biztos, hogy ennek a hatására, de valahogy mindig magasabban volt bennem a léc, hogy milyen ruhában/frizurával/tisztasági állapotban kerülhet Szirka mások szeme elé, mint amúgy egy akármilyen gyerekkel kapcsolatban." A fodrásznőmnek fogalma sem volt milyen egy átlagos DS-es alkata, vagy hogy felvenné-e egyáltalán, mert ugye nekik is van akaratuk és elképzelésül. Ezzel a mondattal csak annyit akart kifejezni, hogy a ruhák nem standardok és nem normál emberekre valóak.

3. A csúnya mondat kapcsán az is eszembe jutott, hogy lehet tájékozatlanságában Ő az anorexiásokra vagy bulimiásokra gondolt, mert az is egy "nem normális" állapot és azok is pici keskeny nadrágokat hordanak. Tudat alatt viszont valami extrémebbet akart mondani, hogy kifejezze mennyire de mennyire nem nekik valóak a ruhák. Sajnos a köztudatban a DS még mindig egy katasztrofális, rettegett és súlyos dolognak számít. Olyannyira, hogy akár általános jelzőként is használjuk a rendellenesség bármilyen formájának a kifejezésére.

Nem haragszom a fodrásznőre, nincs vele semmi gond, egyébként egy kedves és okos hölgy. Nem tehet róla, hogy a tévhitek és sztereotípiák így beidegződtek nála. Ha ismerne akár egy DS-es embert is vagy családját akkor tudná, hogy mennyire szeretetre méltóak. Jobban becsülné és soha többet nem használná fel "őket" rossz szándékkal.

A tanulság ebből az, hogy mindig gondolkozzunk mielőtt nyilvánosan kimondunk dolgokat, olyan negatív jelzőket mint pl. nyomi, fogyi, roki, selejtes, gázos, hibás, Downos, mert lehet pont olyan ember lelkébe gázolunk bele akiébe nem is akartunk. Persze én sem vagyok szent és néha kifut a számon, hogy valakit hülyének vagy gügyének tituláltam, de olyankor ránézek Picúrra és hihetetlenül elszégyellem magam. Mert Őt is pont így tudják megbántani és az nekem nagyon, de nagyon tud fájni...