2015. nov 21.

Visszaszámlálás indul...3 nappal előtte

írta: IgenPicur
Visszaszámlálás indul...3 nappal előtte

30. heti kötelező ultrahang, sokkoló hírek, irány a DS kórház, este átszállítás NZ kórházba

Még nagyon intenzíven élnek bennem a tavaly ilyenkor megtörtént események, amin talán nincs is mit csodálkozni, mert váratlan, kaotikus, bizonytalan és aggodalmakkal teli volt. Sajnos még most is összeszorul a gyomrom és minden porcikám fel tudja idézni amit éreztem. A szívem hevesebben ver, érzem a pontokat ahol a vizsgálatok során agyon nyomkálták a hasam és lelki füleimmel hallom ahogy B. próbált higgadtnak tűnni, de igazából neki is remegett a hangja, nagyon féltett minket.

Tavaly ilyenkor (nov. 21) péntek reggel mindjárt a Nőgyógyászomnál kezdtem a napot a kötelező nagy 30. heti ultrahanggal. Igazából hétfőre volt időpontom, de melóban valamiért nem úgy jött ki és áttetettem péntekre. Később bántam is, mert azokban a napokban az a pár nap is sokat segíthetett volna Picúron. De nem okolom magam, azon már túl vagyok. Na szóval kisvágtatva berobogtam és felpattantam a vizsgáló ágyra és indult a vetítés. Doki először megnézte a szívét, szépen ritmikusan és főleg nyugodtan vert, csak kicsit mozgolódott. Magzatpóz fejjel lefelé ahogy kell. Aztán jöttek a mérések, a Doki mint mindig elég csendes volt, nem az a dumagép... Méregetett, először fejecskét, fura volt azt mondta elég lapos az arca, de ez még lehet ebben a gesztációs hétben. Ugyanis én szerettem volna 4D fotót karácsonyi ajándékként... nem jött össze. Aztán mérecsgélt tovább, nézte a szerveket minden a helyén van. Megmérte a combcsont hosszát, testhosszt, kétszer is.. Akkor láttam rajta most sokkal jobban koncentrál a monitorra mint szokott. Oldalt a képen mindig dobta a számokat a hosszokhoz számolta a súlyt, amiket én akkoriban még nem nagyon tudtam értelmezni. Azért mert nem kellett tudnom, csak annyit, hogy rendben van vagy sem. Akkor elhangzott a mondat, "Anyuka a baba sokkal kisebb, mint amilyennek lennie kell, beutalom a kórházba mert fel kell táplálni..." Ott helyben sokkot kaptam, micsoda? Hisz 3 hetente ide járok, méred mennyit híztam, jól-e vagyok, vizsgálgatsz.. a 20. heti ultrahangon minden rendben volt, 10 hét alatt meg teljesen lemaradtunk... Nem akartam elhinni, hogy ez velem történik. Hozzá teszem tényleg nem voltak nagyobb gondjaim a terhességem során. "Még megmérem az áramlásokat a köldökzsinóron.... Az rendben van, azzal nem látok problémát." Akkor már sírtam, nagyon megijedtem, de nyugtatgatott, hogy ez előfordul, pár hét infúziós serkentő és minden jó lehet. Újra a váróban vagyok a Nővérke állítja ki a papírokat és viccesen megjegyzi "Ne aggódj, vedd úgy mintha wellnesselni mennél, a kórházban majd összeszedi magát a baba és legalább Te is pihensz."

Elviharzottam B. után, mondtam neki azonnal kórházba kell mennem, sokkot kapott Ő is. Otthon összecsomagoltam és nagyjából 13.00 kor a DS kórház felvételi útvesztője után (ami majd 2 órát tartott, mert 1 órás ebédszünetre vonult a felvételi iroda 11.40-kor) fent voltam a nőgyógyászaton. Fél óránként át kellett robognom a vizsgálóba szívhang mérésre. Aztán kb. 14.00-kor megindult az ultrahangok hada. Szinte fél - egy óránként mennem kellett valamilyen éppen szolgálatos dokival a lenti vizsgálóba ultrahangra, kb. a 6. alkalom után bekeményedett a hasam és irdatlanul fájt már az is amikor rákenték a zselét. Először a Dr. Hegyiová, majd a Dr. Szabó is megnézte az értékeket, aztán jött a váltás jött Dr. Kajaba és aztán Dr. Budayová. Ők ketten döntöttek úgy este 18:30 körül, hogy NZ-ben jobb helyünk lesz. Magyarázat az volt a baba nincs táplálva, vannak pillanatok amikor minimális vagy semmilyen áramlás nincs a baba felé és ez nem megfelelő... Hivatalosan "amputovaná diastola"... Dr. Kajaba beadatta az első tüdőérlelő szurit a 4-ből a babáért, akkor már a 4. magnézium infúzió folyt le és már elpattintottak két kanilával két eret... Úgy emlékszem kb. 20.00 körül hívta Dr. Kajaba újra a mentősöket, hogy sürgős eset vagyok és már több mint egy órája várunk rájuk. Aztán megérkeztek és úgy emlékszem kb. 22:00 körül voltam NZ-ben. Ott egy komplett műtős csapat várt engem, kérdezgették elfolyt a magzatvíz és mennyi, milyen sűrűek a fájások? Mondtam dehogy, én nem szülni jöttem ide! Újabb ultrahang Dr. Farulová vett fel, újra a komplett kikérdezés, méhnyak vizsgálat és vérvétel, megint ultrahang, már sírtam. Jöttek a gyerekosztályról diktálnom kellett a fiú és lánynevet, persze lány nem volt, mert tudtam fiú lesz, de erősködtek és mondtam legyen Remény. Hát persze azt sem tudták leírni, nem még az Elődöt, akkor már hisztérikusan zokogtam. Végre megérkezett a gyerekorvos és megint ultrahang, a teljes kétségbeesés és szinte ájulás határa sodródtam, csak biggyegett a szájával. Akkor már reggel óta nem ettem, alig ittam valamit és telenyomtak butító magnéziummal... Nem döntötték el mi legyen hisz péntek este volt. Mondták ne egyek, majd éjjel megint megvizsgálnak és meglátják mi lesz, addig is kapom a tüdőérlelőt és infúzió koktélt. Leparkoltak a szülészetre, ahova éjjel érkezgettek a vajúdó anyák. Én meg csak sírtam, mondták figyeljem és írjam mennyit mozdul a baba óránként, nem mertem elaludni. Közben vajúdtak a nők tőlem balra és a szemközti ágyon, meg is szültek hajnalban...

Nekem óránként kötötték a hasamra a gépet és hallgattam ahogy ver Picúr szívecskéje, néztem az értékeket a monitoron és imádkoztam az életéért. Ilyen volt az a bizonyos fekete péntek, reménykedtem, hogy minden jóra fordul majd. Folyt. köv.....

jol_leszel.jpg

Szólj hozzá

terhesség kivizsgálás