Szerencsésnek mondhatom magunkat, hogy a környezetünk - gondolok itt a családunkra, barátainkra, környékünkön élőkre - pozitívan fogadtak minket DS-es gyerekkel is. Bátorítanak minket és dicsérik Picúrt szinte nap mint nap, ami ugye sokszor megmelengeti a lelkemet. Bár gyakran úgy érzem olyanért dicsérnek amiért nem lenne szükséges, hiszen melyik szülő ne tenne meg mindent a saját gyermekéért..!?

A mosolygós felszínes beszélgetések mögött viszont gyakran érzem az aggodalmat, főleg kisgyermekes családoknál, akik esetleg szeretnének még gyermeket vállalni és talán kicsit jobban beleélik magukat a helyzetünkbe. Nem mernek kérdezni a jövőről, vagy Picúr egészségi állapotáról vagy arról, hogyan birkózunk meg a nehézségekkel... A DS még mindig egy elrettentően félelmetes dolog, annak ellenére, hogy ismerik Picúrt és látják, hogy ezzel is együtt lehet élni, sőt boldogan!

Lezajlott nemrég egy komoly beszélgetés is a témával kapcsolatban egy közeli barátunkkal. Kezdem ott, hogy az illető - nevezzük Bélának, de csak azért mert nincs Béla ismerősöm - már egy éve egy fantasztikus gyermek Apukája. Emlékszem amikor anno csillogó szemekkel újságoltuk, hogy milyen csodának éljük meg, hogy megfogant Picúr, akkor cinikusan csak annyit tudott mondani, hogy "Aki ke.él, az számoljon vele, hogy abból gyerek lehet.." Mondanom se kell, amikor pár hónappal később boldogan mutogatta a sajátja első ultrahang felvételét, már másképp látta a dolgot, pedig azt állította egy gyerek őt aztán nem változtatna meg soha. Gyermekük gondtalan terhességből, komplikációk nélkül jött a világra és csupa öröm vele az élet, szépen fejlődik, nődögél ahogy kell.

Picúrunkon keresztül viszont Béla szembesült azzal, hogy egy egészséges normál fiúnak életet adni egy igazi ajándék, amit talán eddig nem értékelt eléggé. Őszintén megvallotta, hogy fél egy következő gyerekvállalástól, sőt nem is erőlteti, mert mi van ha az övé is DS-es lesz vagy valami más baja lesz...!? Eddig úgy gondolta, hogy ez annyira ritkán fordul elő, hogy ezzel soha nem kell találkoznia. De az életben általában semmi nem úgy alakul, ahogy előre elgondolta az ember.

Engem mint Anyát ez a kijelentés jobban megérintett, mert érzékenyebb vagyok és csak mikorra lecsitultak bennem az indulatok értettem meg a mondanivalóját. Természetesen mindenki fél valamitől, és leginkább a gyermekeink épségét és egészségét féltjük, de az élet kiszámíthatatlan, komplikációk és betegségek bárkit érhetnek, függetlenül attól, hogy 46 kromoszómája van vagy 1 picivel több. 

Minden igyekezetem ellenére a saját barátaink is még mindig csak a fogyatékosságot látják, pedig Picúr egy érző lény, nem pedig 2 lábon járó diagnózis... Nem akarom bebeszélni másoknak, hogy a DS egy főnyeremény, ötös a Lottón és hogy ujjongjanak. Nem is kívánom senkinek, hogy vele is megtörténjen. De azt igenis biztosan állítom, hogy egy ilyen gyermek mint Picúr egy igazi különdíj, ami nem jár mindig és mindenkinek, egy különleges ajándék az élettől! Sajnálom, hogy Ő még elrettentő példa a köztudatban, de bízom benne, hogy idővel ez megváltozik.

Hát lehet egy ilyen boldogságnak ellenállni?!

Bárkivel is forduljon elő, hogy a várandóság folyamán közlik, hogy a babája DS-es lehet, gondolja át ezerszer, hogy dönt a sorsáról, mert a különdíjakról nem szoktak csak úgy lemondani!

A bejegyzésben leírtak csakis és kizárólag a saját véleményem, ami eltérhet mások álláspontjától!