2015. aug 08.

Az én császármetszésem

írta: IgenPicur
Az én császármetszésem

Összefoglaló a műtét menetéről és az azt követő lábadozásról

Amikor titkon a szülést tervezgettem furcsa módon sosem jutott eszembe a császármetszés, sőt egyenesen kizártnak találtam. Úgy akartam szülni mint ősanyáink tették, büszkén vajúdni, természetes úton, különösebb gyógyszeres beavatkozások nélkül, átélni gyermekem megérkezését, akár fájdalmak árán is. Még egy szülésfelkészítő tanfolyamra is bejelentkeztem ahová sajnos már nem tudtam elmenni. A terhességem 30. hetében kórházba kerültem és mire észbe kaptam volna nem volt lehetőségem választani. Félreértés ne essék nem indult be a szülés és nem tervezett akció volt. A császármetszés (tovább csak császár) a mi esetünkben a baba számára életmentő beavatkozás volt.

Amikor közölték velem, hogy muszáj befejezni a terhességet nem voltam lelkiekben felkészülve a műtétre és főleg nem a babám érkezésére, egyszerűen túl korán volt még. Magamat hibáztattam, hogy miattam jártunk így, valamit rosszul csináltam és kudarcnak éltem meg, hogy nem szülhettem. Ez hagyott bennem lelki sebeket, amit fokozott, hogy Picúrtól még majd egy hónapig voltunk elválasztva. Mintha nem is szültem volna, csak elmentem egy műtétre, majd hazajöttem gyerek nélkül és ment az élet tovább. Szerencsére sikerült magam ezen túl tennem és abban a pillanatban amikor végre kezembe vehettem Picúrt megszűntek ezek a sötét önmarcangoló gondolataim.

Maga a műtét menete precíz és rutinszerű volt az újvári kórházban. Egy kedves nővér elmondta hogyan fog zajlani az egész, hol érdeklődjön a párom a műtét után, mikor - hova visznek engem és a gyereket és azt is hogy mit kell hozatni a babának és magamnak. A legkellemetlenebb az egész műtétben talán a katéter bevezetése volt... És az a halálfélelemmel teli érzés amikor meztelenül a pisis zacsival az egyik kezemben a másikkal a pocakomat fogva álltam a műtő ajtajában. Minden porcikám védekezett az ellen, hogy belépjek, még túl korai, visszaléptem, de a nővér fogta a karom és betessékelt. Még most is lever a víz ha rágondolok arra a pillanatra, a fejemben lüktetett, úgy éreztem fulladok és mindjárt elájulok, patakokban ömlöttek a könnyeim. A műtő előszobájában volt a babavizsgáló helység inkubátorral és sok műszerrel, ott ült egy nővér és egy doktornő. A műtőben legalább 10-en voltak és úgy emlékszem rá mintha egy űrhajóban lennénk, azok a neon fények a sok berendezés és kütyük. Felfeküdtem az ágyra és lekötötték kezem - lábam. Mintha keresztre feszítettek volna, emlékszem remegtem mint egy száraz falevél a viharban. Az altatóorvos kérdezgetett folyamatosan és szólt, hogy mindjárt el fog altatni nyugodjak meg. A műtőben jó volt egyébként a hangulat, mindenki tett - vett valamit és beszélgettek. Éreztem lekenték a hasam hideg jóddal, feltették a vérnyomásmérőt, elpattant az erem, szúrtak egy új infúziót. Olyan sok inger ért hirtelen, hogy nem is tudtam fájnia kellene valaminek vagy mi van. Remegtem és sírtam. A szülésznő még utolsónak megkérdezte, hogy mi lesz a neve Picúrnak. Én halkan válaszoltam: hogy Előd. Erre azt válaszolta, hogy "Jezismaria, valaki segítsen mert ő ezt ki nem tudja mondani...". Gondoltam szegény gyerek a világra jön az anyja hangjának hallata nélkül és még csak meg sem tudják majd szólítani. Aztán arcomba tolták az altató gázos maszkot és utoljára ránéztem az órára, kevéssel múlt 11:00, majd filmszakadás.

Az ún. Rooming-in részlegen ébredtem meg délután kb. 2-3 óra lehetett. A torkom teljesen kiszáradt, alig tudtam nyelni és megszólalni. Minden félhomályban úszott, odakint köd volt, fáztam és nagyon remegtek a lábaim, nem tudtam megállítani. A hasamon egy hideg nehezék volt, megszokásból meg akartam simítani a pocakom. Amint megmozdultam iszonyú fájdalom nyilallt a hasamba. Bejött egy nővérke és behozta a táskát amit B. küldött. Kértem, hogy adja oda a telefonomat a táskámból és a vizet, kikészítette a betéteket és mondta, hogy le fog fürdetni. Nagyon kedves volt és én nagyon rémült, kérdeztem tudja-e mi van Picúrral. Csak annyit mondott, hogy átviszi a táskámból a pelenkákat, popsi törlőt az intenzívre és megkérdezi. Gyorsan vissza is ért és mondta, hogy minden rendben és este majd jön a gyerekorvos az majd ad tájékoztatást. Időközben telefonáltam Szerelmemmel és egy kicsit megnyugodtam. A fürdetés úgy zajlott, hogy egy ágytálat szúrtak a fenekem alá és egy kis pohárral locsolta le és törölte meg az ágyékomat. Hihetetlen nagy fájdalmakkal járt megemelni a fenekem, de a nővér türelmes és kedves volt. Utólag Ő - Adrika - lett a kedvencem. Ha nem lett volna velem első nap olyan emberséges (és nem mindegyik nővér volt az!) nehezebben viseltem volna a lábadozást és az ottlétet. Szerencsére az ébredést követően azonnal elkezdték adni az infúziókat (4 db) oxitocin fájdalomcsillapítóval keverve így minden adaggal javult a lábremegés, hidegrázás és fájdalom. Éjjelre szúrtak valami altatófélét és bár elkábultam tőle, de aludni képtelen voltam. Talán ilyen érzés lehet belőve lenni, nem tudom. Fontos volt a műtét után rengeteget inni, mert ugye a katéter bent maradt mindaddig míg nem mobilizáltak. Barátnőm sportkupakos (cucázós) ásványvizet küldött abból könnyebb volt inni mint az asztalon álló pohárból szívószállal. A flakont magamnál tartottam könyökhajlatban így könnyebben tudtam szájhoz venni. Csak ekkor jöttem rá, hogy mennyi féle mozdulatnál dolgozik bele a hasizom is. Az intubálás és hideg altatógáz utóhatásaként köhögésre ingerelt és be is taknyosodtam, viszont orrot fújni a világ legnagyobb fájdalma volt. Ez még kb. 4 hétig ment így, csak a heget fogva tudtam nevetni vagy tüsszenteni. Fura érzés volt, mintha ki tudna szakadni, pedig nem.

Pontosan 24 órával a műtét után jött egy "Rambo-féle" nővér és közölte velem, hogy felültet az ágyra aztán át kell sétálnom egy másik szobába, mert kell a hely. Megbeszéltük hogyan forduljak oldalra, tegyem le a lábam és közben felsegít. Csillagokat láttam, elszédültem, de végre tudtam ülni, nagyon kellemetlen volt. Aztán nyugdíjas tempóban átcsoszogtunk egy másik szobába. Na az újbóli lefekvés ugyanolyan katasztrofálisan fájt mint a felülés, de már akkor azon agyaltam, hogyan szálljak ki egyedül az ágyból, mert látni akarom a fiamat. Kicsit sem pihentem és már jött is egy rehabilitációs nővér és tartott egy 15 perces előadást. Elmondta milyen gyakorlatokat lehet végezni az ágyban, hogyan tornáztassuk a lábunkat a trombózis megelőzése érdekébe és megmutatta hogyan kellene ki-be szállni az ágyba. Én inkább fel és leszállásnak neveztem volna, mert olyan magas volt a szocis vaságy, hogy ha szélére ültem még kb. 30-35 centire volt a padló. Később ezt az akadályt egy szék segítségével győztem le. Délután kértem a nővért, hogy húzza ki a katétert és kísérjen át az intenzívre, mert látni akarom a gyereket. Nem engedett, majd holnap fürdés után volt a magyarázat. Egyből elbőgtem magam, még a vitához is túl gyenge voltam. Azokon a napokon extra érzékenység volt rajtam, folyton sírdogáltam. Még aznap is kaptam oxitocint meg fájdalomcsillapítót. 

Este végre megszánt Adrika és átkísért az intenzívre, végre láthattam Picúrt. Benyúlhattam az inkubátorba persze gondos kéz - karmosás és fertőtlenítés után. Megsimogattam először a kezecskéjét, hogy meg ne ijedjen aztán a fejecskéjét is. Attól a pillanattól fogva 3 óránként csigatempóban vonszoltam magam az intenzívre és vissza, hogy etetéskor nézhessem őt. Csak ilyenkor szabadott őt zavarni. Hugom szerint zombi járásom és ijesztő kinézetem volt.

A műtét és katéter kivétel után a pisilés fájdalmas volt, éreztem ahogy a húgyhólyag mozog és végül kiürül, de szerencsére nem gyulladtak be a húgyutak sem és pár alkalom után még csípett, de aztán ment a dolog mint régen. Szülést követő nap estéjén kaptam csak végre vacsorát (krumplipüré valamilyen fehér szósszal) és elkezdtem inni a szoptatós teát. Persze a nővérek figyelmeztettek, hogy fel fogok tőle fújódni és bélgörcseim lesznek, de muszáj volt, mert kellett Picúrnak a tejecske. Negyednapon még mindig nem tudtam nagyvécézni. Folyton ezt kérdezték a viziteken, már idegesítő volt. A bélmozgások viszont borzalmasak voltak, mint a legrosszabb menstruációs görcsök. Kértem egy vazelines kúpot, gondoltam legyek már túl rajta és hamar meg is ment a dolog. Utána már nem volt ezzel gondom. A vérzés tekintetében kb. szülés utáni 4-5. napon alábbhagyott a dolog és csak minimális csöpögésem volt, de az eltartott 4-5 hétig.

Kötelező szülés + 5 nap után engedtek ki a kórházból és egy hetesen szedte ki a nőgyógyászom a varratot. Egy szép hosszú cérna volt és gyorsan fájdalommentesen kijött. A hegem még sebes maradt 4 hétig. Kb. ekkor voltam újra a ginekológusnál aki megnézte a belső heget is az ultrahangon és mindent rendben talált.

Amint eltűnt a sebesedés és a doki is ókézta, hogy begyógyult elkezdtem óvatosan masszírozni a heget. Ekkor még inkább rózsaszín volt és a heg környéke teljesen érzéketlen, a heg alatt pedig elvastagodott az elhalt izom. Hanyatt fekve lábaimat felhúzva ellazítottam a hasam. Pici babaolajjal először csak a heg fölött - alatt, mellett két kézzel ujjaimmal lazítottam az izmot jobbra-balra majd fel-le masszírozva. Majd körkörösen masszíroztam magát a heget, utána összefogtam óvatosan a vonal mentén mintha nyújtanám, utána lassan nyomást gyakoroltam rá ujjaimmal benyomtam majd kiengedtem. A gyakorlatokat egy videó szerint csináltam esténként (link itt). Így 8 hónap elteltével sokat puhult a heg, nincsenek fájdalmaim. Mára inkább barnás színt kapott. Egyszer majd teljesen ki fog fehéredni.

Utólag egy nagyon szuper kis mobilra is tölthető alkalmazást találtam a Neten a császáros heg védelme témában (link itt). Sokat olvasgattam a kórház után akkoriban a témáról, hasonló esetekről, ami szintén hozzásegített ahhoz, hogy el tudtam fogadni és feldolgozni a császárom. Meg vagyok róla győződve, hogy a hegem gyors gyógyulásához ez is hozzájárult. 

Egy Vida Ágnes (kismamablog.hu szerzője) előadáson a kérdezős résznél felszólaltak anyukákt rémes szüléssel kapcsolatos sztorikkal és többen kérek tanácsot, hogyan lehetne feldolgozni az élményeket. Ági akkor azt javasolta, hogy akinek sérelme van az írja ki magából és megkönnyebbül. Hát ezért is ez a cikk nektek.

Szólj hozzá

szülés