2015. nov 11.

Októberi párkapcsolati katasztrófák

írta: IgenPicur
Októberi párkapcsolati katasztrófák

Mások elvesztésén búsulni olyan, mintha a betegséget választanánk, amikor jól is lehetnénk. Maureen Lindley

Amikor a szeretteim - közvetlen rokonaim - szomorúak és csalódás éri őket, mostanában nehezen találok biztató szavakat. Talán azért, mert jó magam is "sérült" lélek vagyok, mert a fiam jövőjéért aggódok a nap nagy részében, a másik részében meg azért, mert nem tudok aludni az egész napi agyalástól, ha ha... Viccet félre téve, mióta anya lettem még erősebb lett bennem a mások iránti aggodalmam és együttérzés is... Elmesélem nektek hát hogyan lett 3 testvérből egy hónap alatt 3 magányos testvér.

tesok.gif

Hol is kezdjem... talán ott, hogy amikor tavaly sürgősségi esetként bekerültünk a szülészetre Apám már az új szerelmével töltötte a napjait. Akkoriban - novemberben - ment el otthonról azzal az indokkal, hogy eddig a családjának élt és most új életet akar kezdeni, magáért akar valamit tenni, mert ki tudja mennyi van még neki hátra az életéből. Akkoriban még tagadta, hogy valaki "más" lenne a dologban hiába kérdeztem. Azért aggódtunk is rendesen, mert hátha titkolja, hogy beteg lenne... Utólag kiderült, hogy már '14 októbere óta tartott a viszony, sőt lehet már régebben is. Számomra ezt megelőzően Apám volt a tisztességes és hazugság mentes, igaz férfi megtestesítője. Nem tudom megérteni a szakítási módszerét. Néha úgy érzem engem is becsapott. A dolog egészen válásig fajult 32 év házasság után, amit idén februárban mondtak ki. Anyám elég rosszul viselte, sőt depresszióba esett, nyugtatókat is szedett és én sem lehettem mellette, hogy vigasztaljam. Akkoriban minden pillanatot a kisfiam gondozásával töltöttem. Aztán teltek - múltak a hónapok, tavasz lett, majd nyár és Anyám végre felélénkült kicsit és a magánya megszűnőnek látszott. Júliusban megismerkedett egy korban hozzá illő férfival, akit nevezzünk X.-nek. Persze nagy vihart kavart a családban, hogy hirtelen belevágott a kapcsolatba egy messziről "jött" emberrel. Ennek ellenére októberig egészen jól alakultak a dolgaik, sokat nevettek, romantikáztak, kirándulgattak. X. nekem szimpatikus volt.

Időközben nagybátyám Imre - Keresztanyám élettársa - egészsége, ami már így is rossz volt - hirtelen még jobban megromlott és kórházba került. Hiába a sok vizsgálat és gyógyszer, sajnos a szíve október 1-én megadta magát és örökre eltávozott az élők sorából. A gyors és hirtelen halál megrázó élmény volt, Keresztanyámért nagyon aggódtunk, hogyan fogja viselni, mert ugyebár reménytelenül magára maradt. Koránál fogva számára már kicsi annak az esélye, hogy ez után a második megözvegyülés után találna társat, akivel élvezhetné az öregkort és betegségben támasza lehetne. Mind emellett ott van a fájdalom, a gyász egy számára értékes ember elvesztése végett. Ez egy még nehezebb magány, mint amit egy válás vagy szakítás okozhat.

Pár héttel a temetés után bácsikám Zolika életébe is beköszöntött a krízis, akinek a kapcsolata kb. 14 év együttélés után hullott szét. Sokkal banálisabb dolog végett, mint Anyámnál, pusztán azért, mert nem vette feleségül élettársát, aki nem akarta a házasság nélküli bizonytalan kapcsolatot folytatni. Én úgy érzékeltem, hogy jegyesség nélkül is jól meg voltak. Karikagyűrű híján számára megszűnt létezni a Nagybátyám iránti szeretet. Az együtt eltöltött évek boldog pillanatai semmibe vesztek úgy, mintha sosem lettek volna. A házasság kierőltetésének próbája odáig fajult, hogy lelki terrort gyakorolva összecsomagolta rokonaival az élettársi kapcsolatuk során közösen szerzett ingóságokat. Elmondása szerint azt mindet Ő vette. Felmerül bennem a kérdés, hogy amit előtte használt és nem Ő hozta a háztartásba és elromlott azt ki vette?! Mindegy ez nem lényeges, csak egy kósza kérdés volt, az igazságosság itt egyoldalúan működött. Szóval a mosógéptől - sütőig - kanapéig - matracon át a cukor - fűszer - húson keresztül a lapát-seprűig kiürítette a házat rokonai segítségével, akik búcsúzóul még pénzt is követeltek... Bármennyire is próbálom megérteni az érvelését, mindig az az érzés fog el, hogy így a végére talán csak megélhetési kapcsolat lett számára ez az egész. Talán csak a jövő biztosítékát kereste?! Vagy a házasság csak szakítási ürügy volt? Egy kapcsolat mindig kettőn áll, ki tudja mi történhetett. Leginkább az bánt az egészben, hogy megalázta az általam tisztelt és nagyon szeretett embert. Férfi és emberi mivoltjában a végén ott tiporta el ahol a legjobban fájt neki: a testvérei és rokonai előtt akiknek Ő soha nem ártott. Remélem majd egyedül vagy egy másik férfi oldalán megkapja azt a biztonság érzetet amire vágyik, szívből kívánom neki, hogy meglelje a boldogságot.

Nem fogjátok elhinni, de a hónapnak még mindig nem volt vége. Visszatérek Anyámhoz, akiért nagyon aggódok, mert bár kívülre úgy tűnhet egy jó kedélyű, kemény és "belevaló" nő, legbelül egy megtört és magába forduló asszony. Kedvese X. az utóbbi hetekben furán viselkedett, olyan tipikus kimagyarázós üzenetek a túlórákról, még vasárnap délután is, egész hétvégén nem jelentkezett, mert sok dolga volt... de előtte ilyet sosem csinált. Gyanítottuk, hogy valami nincs teljesen rendben. Sajnálattal a megérzéseink megint nem csalatkoztak és hosszú sms és hívásbombázás után végre felvette a telefont és közölte Anyámmal, hogy megismerkedett valakivel és választania kellett... Hát nem Anyut, aki persze összetört... megint. Teljesen beleélte magát ebbe a kapcsolatba és meg kell, hogy hagyjam X. nagyon jó, sőt fantasztikusan jó színész volt, ahogy az ujjai köré csavarta Anyámat. Még én is elhittem, hogy komolyak a szándékai. Annak ellenére, hogy tudta mennyire labilis és milyen rosszul viselte a válást, mégis biztonság érzetet keltett benne. Anyám most még lejjebb csúszhat, mint előtte, nem tudja elviselni a csalódást és a magányt, amitől retteg. Már nem is tudom mivel vigasztaljam... Abban bízom, hogy nem zárja be oly annyira a szívét, hogy Picúr ne tudna beleférkőzni. Mert Ő az aki az önzetlen és feltétel nélküli szeretet mestere, egy igazi napsugár.

Csak, hogy kicsit megértsük mi is megy végbe egy megbántott emberben: Akit elhagytak annak nincs perspektívája és fél az egyedül léttől. Meg kell vívódnia önmagával és fel kell dolgoznia a szakítást, ami könnyen sokkolhatja az embert. A szakítás feldolgozásának több fázisa van a pszichológusok szerint. Először felléphet kételkedés és önmarcangolás, hibák keresése, bánat, aztán jöhet harag és a szakító fél hibáztatása mindenért. Gyakran eshetnek olyan hibába, hogy egy másik kapcsolatba menekülnek, ami ugyanúgy folytatódik ahogy az előző kapcsolat abba maradt. Ha ezen túl esnek, eljöhet újra a remény, de nem szabad félni az egyedül léttől, hagyni kell elmúlni ami befejeződött és el is kell fogadni. Újra meg kell szokni az egyedüllét által okozott szabadságot. Az új feladatok keresése ahhoz kellene, hogy az egyedüllétből öröm és továbblépés lehessen. Talán ez a legnehezebb része: az utolsó fázis a megbocsátás a másiknak és főleg önmagunknak.

A fenti esetek szomorú történetek és három testvér októberéről számolnak be, akik most csak egymásra számíthatnak, egymásnak lettek egyedüli támaszai. A tanulság legyen ebből annyi, hogy bármilyen párkapcsolati gondjaink is vannak próbáljuk a másikat a sérelmek ellenére is becsülni, mert biztosan van bennük valami ami értékes és amit valaha oly nagyon szerettünk. Mindenki megérdemli, hogy tisztelettel bánjanak vele, még akkor is ha rászolgált a gorombaságunkra. Vigyázzunk azokra akik egyedül maradnak és fontosak számunkra, de ne próbáljuk Őket vagy hozzáállásukat feltétlenül és azonnal megváltoztatni, "hegyi beszédekkel" okítani. Lehet elég néhány jó szó, egy kedves gesztus, apró ajándék, zökkentsük ki őket a szakítás bonyolult érzelmi hullámzásából.

Ez a bejegyzés legyen azokért az egyedülállókért, akik ilyen vagy olyan okból magányosak és úgy érzik minden elveszett. Derítsen legalább pár pillanatig jó kedvre ez az angyali mosoly, higgyétek el semmi sem lehetetlen és reménytelen! Fel a fejjel!

img011.jpg

 

 

 

 

Szólj hozzá

család párkapcsolat