Nagy reményekkel és izgalommal vágtuk bele Picúrral '16 februárjában a Mesélő Jelek 6 alkalmas alap tanfolyamába. De még mielőtt bemutatnám Mártit a program összeállítóját és oktatóját egyben és hogy mit is tanultunk, előbb részletezném mi is ez az egész és számunkra miért is olyan fontos.

Több forrásból is tudtam*, hogy maga a baba jelbeszéd, azaz kézzel való mutogatás egy nagyon jó lehetőség, hogy egy ilyen fajta kommunikációs "csatorna" segítségével a beszéd kialakulása előtt is megértsük egymást. Nem árulok el nagy titkot azzal, hogy a DS-es gyerekeknél pont a beszéd az ami nehezebben és sokkal később alakul ki, mint a tipikus fejlődésű gyerekeknél. A DS-es emberek messze híresek arról, hogy fura a beszédjük, nehezen érthetőek, sőt régi tévhitek szerint soha meg sem tanulnak beszélni. Hallottam már ilyen esetekről is, de ezek okai nagyon egyéniek és eléggé összetettek.

Gyöngy Anna az Anyai tapasztalatokban, nagyon jól megfogalmazta a DS-es gyerekek esetét, idézem: "A Down-szindrómás gyerekeknél sokkal előbb jelentkezik a beszéd igénye, mint hogy megérett volna az agyuk a verbális beszédre. A különbség akár több évet is kitehet. Ha ezt az időszakot áthidalhatjuk a jelbeszéddel, pontosabban a jelbeszédet és verbális beszédet összekapcsoló "kombinált" beszéddel, megszabadíthatjuk a gyereket attól a keserves érzéstől, hogy őt nem értik meg. Abban a gyerekben, aki meg akarja értetni magát, de nem tudja, elkerülhetetlenül kialakul bizonyos agresszivitás vagy/és magábafordulás. Könnyen azt hihetjük, hogy ez fogyatékosságának a közvetlen, már már óhatatlan következménye, holott egyszerűen a megnemérettségből fakad."

Ha már egyszer tudjuk, hogy erre a "lemaradásra" előre fel lehet készülni, sőt megelőzően lehet alapozni a korai beszédfejlesztéssel, akkor miért is ne vágnánk bele. Korábban már írtam egy bejegyzést ahol összeszedtem pár apróságot a beszéd indításával kapcsolatban, amiket otthon hétköznapi tevékenységek során végezhetünk pár hónapos babák esetében. Aztán ott van az orofaciális stimuláció, ami nem pontosan arcmasszázs, de valami olyasmi és a korababáknál kimondottan ajánlott a reflexpontok nyomogatása azzal a céllal, hogy az arcizmokat mozgásra bírjuk. Ezzel a technikával segíthetjük, hogy a baba ki tudja fejezni, hogy éhes, vagy fáj valamije. Szerintem egy laikus nem is gondolná, hogy egy alultáplált 7.hónapra született 1 kilós bébinek annyira nincsenek izmai, hogy képtelen összetettebb gesztusokra és mivel pici sírni is alig tud, így aztán nehéz válaszolni az igényeire.

A beszédfejlődés zavarainak okai fakadhatnak a gyerek genetikájából kifolyólag, amely valamilyen anatómiai változásokat hozott magával, ilyen pl. az agy, a szájüreg vagy gége elváltozások amik fizikailag gátolhatják magát a szavak képzését. De ugyanakkor a másik oldalon egy ingerszegény környezet hatása is okozhatja, pl. ha a gyerek nem hall elég beszédet maga körül, vagy nem beszélnek vele, vagy túl halkan és túl keveset.*

A DS-es babáknál szóba jöhetnek még gyakrabban hallásproblémák, gyenge izomtónus által nehezen mozgó nyelv, gyenge arc- és szájizmok, szűk légzőjáratok vagy éppen légzési problémák.** Gondoljunk csak bele egy fogorvosi kezelés ha zsibbasztót szúrtak milyen nehezünkre esik beszélni, szinte nem bírjuk a nyelvünket sem mozgatni és csak gagyogunk valamit, mert képtelenek vagyunk artikulálni. A másik tényező a környezet pedig gyakran azért nem kommunikál a DS-es emberekkel, mert a kinézetük és tévhitek alapján a mentális retardációval kötik össze őket, és úgy gondolják, ha már értelmi fogyatékosok akkor nincs is szükségük beszélgetésre. Szerintem egy laikus nem is tudja mit tudna beszélgetni egy DS-es gyerekkel vagy felnőttel, hogy egyáltalán hogy álljon hozzá, ilyenkor nekünk a szülőknek kell előzékenynek lennünk és mondani, hogyan kell bánni gyermekünkkel.

Ahhoz, hogy a beszédfejlődést hatékonyan tudjuk támogatni fontos megérteni és tudni, mi maga a beszéd és kommunikáció és hogy alakul ki. Visszamehetnénk az első osztályba amikor magán- és mássalhangzókat tanultunk, szótagokat majd szavakat alkottunk, ezek az alapok. Fontos a DS-es gyerekeknél kifigyelni mi az érdeklődési körük és azon a területen konkrét ingerekkel bombázni. Ha a gyermek szereti a zenét és az éneklést, akkor fókuszáljunk mondókázásra, ha inkább megül és képeket nézeget, akkor azokon keresztül kell motiválni a beszédhez, használjunk fotókat, rajzokat. Persze mehet mindez párhuzamosan is. A DS-es gyerekek szinte mindegyikének szüksége lesz/van szakemberre, azaz logopédus segítségére az igazán jó beszédhez. Nem utolsó sorban kiemelném, hogy a gyerekek nem mindjárt a szó értelmét értik meg, hanem a gesztusainkból, hangsúlyból következtetik ki, hogy mit szeretnénk tőlük és kis szerencsével idővel akár a külön szavak értelmét is felfedezik.** Vegyük csak az egyszerű esetet "Add ide a cipőt.", amihez mutatod a nyílt tenyeredet, hogy kéred és rámutatsz utána a cipőre. Ha elsőre nem is, de sokadszorra biztosan tudni fogja akár egy 10 hónapos is, hogy mit szeretnénk. Sose gondoljuk azt, hogy egy DS-es úgyse lesz rá képes, hiszen itt még messze nem értelmi képességekről van szó. És már meg is érkeztünk magához a mutogatáshoz, azaz a jeleléshez, mert ha látja és hallja is, akkor már két oldalról erősítettem meg benne, hogy mit szeretnék.

A jeleket, mint pl. az integetés, tapsolás, vagy a gyere, állj, mutatóujjunkat a magasba emelve a nem szabad és a kedves puszi küldés ösztönösen is használjuk. Ezeket mindenki tudja és próbál a babákból kicsalogatni. Mert ugye ki ne szeretne a babával kommunikálni, hiszen ez egy fantasztikus élmény.

Márti könyvét a Babajelbeszéd-et már jóval korábban megvettem, talán az első felindulásból vásárolt szakkönyvek rengetegével együtt. Olvasgattam is, de akkoriban Picúr 6 hónapos volt és javarészt nézegette mi történik körülötte, nem igazán volt kommunikatív, gondoltam várok. Aztán csak sokkal később, tavaly decemberben volt egy karácsonyi program a Családi Körben, ahol egy Mesélő Jelek bemutató óra is volt szervezve, azonnal belevágtam. Én persze valamiért mindig azt hittem, hogy maga a Mesélő Jelek egy számomra elérhetetlen Pesti flancos tanfolyam, de kiderült Márti - a kitalálója - Győrben él és tevékenykedik. Így ismerkedtem meg tehát személyesen a könyv írójával és 2 hónapra rá vágtunk bele a tanfolyamba.

Heti 1 alkalommal volt 1 órás nagyon intenzív foglalkozásunk, ahol a gyerkőcök szabadon mozoghattak és válogathattak Márti csodadobozából játékállatokat, tárgyakat amikhez tanultuk a jeleket. A módszer egyszerű: mondom a szót, mutatom hozzá a jelet és ha van lehetőség mutatom hozzá a dolgot amiről jelelek. A tanfolyamon nem tudtak a gyerekek annyira figyelni, igazából inkább a szülőknek szólt. Otthoni tanulásnál érdemes egyébként is mindig olyan időt választani amikor a gyermek csak ránk figyel és nem valami mással van elfoglalva. Voltak még dalok, énekek, mondókák hozzá "jel-sorok" és persze sok - sok nevetés, mert azért az elején bénáztunk és biztos volt benne egy kis szégyenlősség is :).  Az óra végén buborékfújás a gyerekek nagy örömére és persze bőséges nyomtatott anyag. Minden kérdésünkre, kételyeinkre és aggodalmunkra kaptunk választ és tanácsot. Mártinak ez úton is köszönöm azt a hihetetlen kedvességet, türelmet és főleg motivációt!

Én aggódtam talán a legjobban, mert nagy elvárásokkal érkeztem és hát a türelem még mindig nem volt az erősségem. Érdekes volt látni hétről - hétre, hogy a különböző korú (10 -16 hós) tipikus fejlődésű gyerekek milyen hatékonyan, mennyire gyorsan vagy éppen lassabban szívták magukba a "jelelős" tudást. Picúrhoz ennél azért sokkal több türelem kellett és kell még a mai napig is, pedig már 5. hónapja hogy használjuk a jeleket körbe - körbe karikába. Még nem értünk el oda, hogy hetente bővüljön a jel-tára és hogy esetlegesen összetettebb dolgokat vagy mondatokat jelelne, de bízom benne, hogy megérik majd a munka gyümölcse.

Az első visszajelzése nagyjából 2-3 hét után volt a "tapsolj és mutasd a tenyered" -re, ami egyébként a Mesélő Jelek dalból egy részlet. Picúr már előtte is tapsolt a "taps" hívószóra, de most összekötötte a dalban hallott tapssal és felém nyújtott tenyerével. Később aztán a "tej" jele volt a következő majd ezt követte a "lámpa" jele, azaz egyszerűsítve mutat felfelé egy lámpára. Napokig kellett még kapcsolgatni a világítást mikorra rájött mi is a lámpa. Sokáig a "nap" jele helyett is a "lámpa" jelét mutatta, ha reggel kitekertük a redőnyöket kifelé mutatott, de azóta már mutatja a "nap" jelét magasba emelt karral, nyílt tenyérrel lefelé.

Aztán sokáig semmi nem történt, azon kívül, ha zenét hallott végig mutatta a "zene, ének" jelét és végig dirigálja a dalokat mai napig. Tovább gyakoroltuk azaz mutogattam a jeleket evés közben, fürdéskor, pelenkázáskor és persze az állatok jeleit könyvekben, plüssökön, kártyákon vagy bárhol ahol láttunk egyet, de nem nagyon érdekelte, mai napig még egy állat jelét nem mutatta vissza.

Újabb jel hullám aztán kb. 1 hónapja jött (4 hónappal a tanfolyam megkezdése után), amikor evéskor mutatta a "végeztem, vége van" jelet, rázta mindkét kezét, nem kért többet. Pár napra rá játék közben, amikor már nem volt kedvem újra felépíteni a kockatornyot mutatta a "még" jelét és hangosan kiáltott hozzá. Talán ez volt az első olyan amikor hangot is adott a jelhez. Azóta bővült a repertoár a "hol van? itt van" mutatja a jelet. Apa és anya ugyanazt a jelet kapja tenyérrel nagy ujját bárhova az arcához emeli, nem különítette még el anyát az ajkán, apát a homlokán, de már ez is valami. Gyakran figyelem, hogy játék közben is gagyarászik, kommentálja amit csinál, vagy ha mesét hallgatunk és vitáznak, kiabálnak akkor Ő is válaszol és felháborodottan hangosan kiabál.

Igazából nem magukat a konkrét jeleket látom a legnagyobb hozadéknak a tanfolyamból, hanem azt, hogy azóta Picúr aktívan használja a kezeit és ujjait. Ez alatt azt értem, hogy elkülöníti minden ujját, ha konkrétan mutat valamit akkor csak mutatóujjával. A "még" jelénél szépen összeszorítja nagyujjához a többit. Csip-csip-csókakor imádkozóba fonja ujjait. Sokkal többet forgatja csuklóját, pápázik és zongorázik az ujjaival, fel - le mutat a tenyerével, egyik kezével megfogja a másik csuklóját, alkarját, könyökét, bokáját és a keresztbe nyúlás is sokkal ügyesebb lett és a pici dolgok felcsippentése is. Magabiztosan megmutatja testrészeit a haját, fülét, orrát, szemét, lábát még a hátához is odanyúl. Mindezek mellett nagy változás, hogy a mimikája, gesztusai is sokban javultak, rengeteg hangképző gyakorlat mellett a jelek is jól jönnek. Gyakran mesél nekem valamit és indulatosan mutogat mindkét kezével, gesztikulál látom rajta, hogy izgalomban van, hangosan gagyarászik gőő gééá ba ba ba be be buáá bö bö bö bőőő guááá kőő hőőő bőőő be be stb. Persze ilyenkor sajnos nem látom a konkrét jelet vagy, hogy mit szeretne, de próbálok mindig válaszolni és megkeresni mi érintette meg ilyen nagyon. Ebből is tapasztaltam, hogy a beszéd és finom motorika (kézügyesség) mennyire kiegészíti és segíti egymást. Amióta ügyesedik a keze elkezdett érdeklődni a rajzolás iránt is, ezt is valahol a jelbeszédnek köszönhetjük.

Rengeteget jelelek az érzéseimről, nálam ez sokkal ösztönösebben jön, mint pl. az állatok jelei. Ha szomorú vagyok vagy mérges mutatom, és Picúr visszamutatja, utána mindig próbálok azonnal (akár erőltetve is) mosolygós képet vágni és nevetni, úgy hogy "anya most már boldog". Picúr talán csak az "álmos" jelét mutatja konkrétan. Ha sír egy baba a közelünkben magyarázom a "sír" jelével vagy a "fáj" jelével, ha éppen elesett és ha nevet egy kisgyerek akkor mutatom a "boldog" vagy "nevet" jeleit és ezt Picúr nagy mosolygással fogadja és visszanevet. Legújabban van egy "hoppá" jelünk, amikor leesik vagy kiborul valami, akkor egy óóó hangot ad ki és két tenyerével az orcájához kap. Tehát a jelelésnek pozitív hatása van a hangképzésre, így megbukik az a tévhit, hogy aki jelel az nem beszélne.

Picúr imádja a zenét bármilyen formában, legyen az klasszikus zene hallgatása, mondókázás vagy mutogatós gyerek énekek Ő máris beleveti magát. Jó ideje már táncol is, dülöngél, riszál és rogyaszt ritmusra, változatos ahogy csinálja, figyeli nézem-e és produkálja magát. Pár hete jutottunk el odáig, hogy a dalocskák első pár szavára már elkezdi csinálni a "műsort" anélkül, hogy én mutatnám neki mit kellene. Sőt van amikor Ő elkezdi mutogatni, hogy énekeljek neki. Ilyenek pl. a Pál, Kata, Péter... erre tapsolunk csak egyelőre, aztán jön a Csip-Csip-csóka szépen összefogja kezeit és "hess"-nél rázza kezeit, Hej, Gyula!-ra üti két kezével a combját, Ciróka-marókára simítja arcát és a "mit főztél"re mintha keverne, "ide tettem - oda tettem"-re jobbra balra összecsapja tenyerét és a "mind megettem"-re simogatja pocakját.

Ezek mind nagy előrelépések, mert már nem csak válaszol, vagy kérésre mutogat, hanem jelzi ha kér valamit, pl. ha éhes már gyakran elhagyja az evés jelét, hogy a szájához nyúl, hanem csámcsogó hangot ad, és kiabál hogy mamammam. Ha zenét akar hallgatni akkor rámutat a hangszóróra és mutatja a "zene, énekelni" jelét és babababa kiáltással kíséri, vagy ha nyílik a bejárati ajtó a füléhez mutat és a "hallgasd" jelet mutatja hó hó hanggal. Hozzáteszem párhuzamosan bátran küldi a puszikat, fantasztikusan pápázik a "szia" hívószóra is, pacsizik és még sorolhatnám.

Ahogy érik Picúrban a dolog úgy mások felé is sokkal nyitottabb lett ami a tanulást és kommunikációt illeti. Tehát a baba jelbeszéd másik fontos hozadéka, hogy sokban javítja az utánozó képességet, ami szintén tanulható, sőt tanítani is kell. Vannak gyerekek akik azonnal utánoznak, másoknak sokszor kell látni ugyanazt a mozdulatot. A puszi küldést pl. Picúr a bölcsiben tanulta meg, nem itthon. Evés vagy ivás után a kézfejével törli le a száját ezt is valahol a bölcsiben leshette el, mert itthon ezt senki nem műveli. Az utánzáshoz is próbálok mindig versikét, dalt párosítani, ha dobolunk akkor a "débele, dob-dob-dob" versikét mondom, ha abbahagyja nincs éneklés. Ha a kisvonatát tologatja akkor énekelem a "sorompónál pirosak a lámpák"-at és ha nem tolja a vonatot nem énekelek. Pár nap alatt megértette, hogy a mozdulatokkal vagy ha a kezembe adja azt a bizonyos játékot, akkor ugyanazt a dalt kapja és kéri is. Ebből az okból kifolyólag lehet, hogy tárgyakhoz saját jeleink lesznek, nem pedig amiket a tanfolyamon tanultunk. Márti szerint ez is megengedett és ajánlott is, hogy ha van saját jele a gyermeknek, akkor nem kell átszoktatni másikra, lényeg hogy mi tudjuk mit jelent.

Márti Mesélő Jelek programja azért is volt nekem olyan szimpatikus, mert nagyon játékos és szórakoztató és igazán könnyen tanulható. A már említett könyvhöz a Babajelbeszéd-hez még párosul egy gyakorlatias Lapozgató is jelkártyákkal, amit Picúr is nagy előszeretettel nézeget. Valamint 2 DVD is az egyik az Alapok a másik pedig az Állatok. Nagyon más a kettő, előbbiben nagyobb a "szótár", sok hasznosítható tanáccsal, az utóbbiban több az ének gyerekek - szülők társaságában és a dalok is nagyon egyediek. Szinte minden nap kéri Picúr, hogy nézhesse meg, leveszi a polcról a DVD tokot és mutat a TV-re hogy kapcsoljam be. Ilyenkor van egy jó fél órám, hogy a háztartással foglalkozzak, mert Ő a képernyő előtt mutogat, táncol, énekel és kiabál, tapsol, nevet és kommentál. A videó anyagból én is sokat tanultam a Párom pedig akaratlanul is ebből tanulta meg a gyerek dalokat, amikre előtte nem bírtam rávenni. (többet a kiadványokról itt)

Ha már egyszer van lehetőségünk egy ilyen módszer elsajátításához azzal a céllal, hogy minél hamarabb megértsük gyermekünk igényeit és azokra tudjunk szinte azonnal válaszolni, általa pedig boldogabb, kiegyensúlyozottabb gyerekeket kaphassunk akkor élni kell vele, mert korábban nem volt elérhető. Itt visszanyúlok újra az én drága Gyöngy Annámhoz, id.:

"Most következik a legnehezebb kérdés: igen ám, de kihez forduljon a szülő, hogy megtanulja a jelbeszédet? Nekem is ez okozta a legfőbb problémát. Nem egy éjszakát keseregtem át, látva az itthoni szakemberek ellenállását, s átérezve a tehetetlenségemet. Rajtam végül is a szerencse segített. Sikerült megszereznem egy videokazettát, amely ott hevert valahol egy polcon, s nem érdekelte valahogy a kutyát sem. De úgy látom, megtört a jég, s egyre több szakember érdeklődik utána. Reménykedjünk, hogy nem eredménytelenül.   ÉFOÉSZ: Van Segítség..., II.rész Anyai tapasztalatok, 1990."

Zárszóként szeretettel ajánlom minden kisgyermekes Anyukának Márti bármelyik Mesélő Jelek tanfolyamát vagy Játsszunk együtt foglalkozását! A tanfolyam már Dunaszerdahely és környékén is elérhető Varga Marika vezetésével.

Jó szórakozást és jelelésre fel! 

Források:  *Barbara Giel: Sprach- und Kommunikationsförderung bei Kindern mit Down-Syndrom, **Sustrova, Pueshel és Kol.: Diagnóza Downov syndróm.

A bejegyzésben leírtak csakis és kizárólag a saját véleményem, amely eltérhet másokétól.