Picúrkánk alig volt 2 hetes volt, amikor az egyik látogatásunk alkalmával december 3.-án az ügyeletes Doktornő felkeresett minket és megkérdezte, hogy szerintünk kire hasonlít a gyerek. Értetlenül álltunk az inkubátor előtt és csak bámultunk mint borjú az új kapura. Nem volt egyöntetű válaszunk. Abban a pillanatban nem is értettük mire volt ez jó. A Doktornő viszont mindjárt a lényegre tért és elmagyarázta, hogy a kivizsgálások során felmerült a gyanú, hogy bizonyos jelek alapján mint pl. a négyujjas redő a bal kezében, szandálárkú lábacskái, mandula alakú szemei, lehet hogy a gyermekünk Down-szindrómás (továbbiakban DS)..........

Picúr ca 1,2 kg, aznap amikor közölték a gyanút

Kikérdezett a prenatális kivizsgálásokról és mi azonnal és hevesen tiltakoztunk, hogy hát minden rendben volt és ez nem lehet. Tájékoztatott minket, hogy a genetikai laborban kivizsgálják Picúr vérét. Ledöbbentünk, hirtelen azt sem tudtam sírjak vagy ordítsak. Szégyellem, de akkor abban a pillanatban sokkot kaptam és hihetetlenül kétségbe estem.Most mi lesz így velünk és miért pont velünk történik ez. Nem értettem, hogy eddig ilyenről szó sem volt, egy orvos sem vette észre hamarabb a jeleket? Haragudtam mindenkire, de főleg a Jóistenre, hogy miért próbálja újra megrengetni a hitünket és miért teszi ezt velünk... December 8.-án levették a vért és elküldték a nyitrai genetikai laborba.

A feszültséget tovább fokozta, hogy december 10.-én közölték velünk Picúr szíve nincs rendben. Három lyukacska tátong rajta - 2 x kamrai és 1 x pitvari sövényhiány - , de egyelőre nem okoz légzési vagy keringési nehézséget neki. Nem tagadták és nem is erősítettek meg minket abban, hogy ez genetikai rendellenesség lenne és összefüggésbe hozható a DS-el vagy simán koraszülött probléma. Ennél a pontnál megint annyira összetörtünk, hogy már majdnem ráment a kapcsolatunk. Rémálmok gyötörtek, voltak napok, hogy csak sírtam és bámultam magam elé, képtelen voltam józanul gondolkodni. A várakozás a genetikai vizsgálat eredményére egy örökkévalóságnak tűnt. Picúr eközben lassan hízásnak indult. December 22.-én kikerült az intenzívről és végre együtt voltunk az újszülött osztályon. Minden nap másképp nézett ki, sőt kifejezetten helyeske volt. Én az utolsó pillanatig nem akartam látni amit a tapasztalt gyerekorvosok, nekem Picúr szép volt és hibátlan. Képtelen voltam elhinni, hogy az én fiam másabb mint a többi. Valljuk be őszintén mindenki tökéletes és egészséges gyermekre vágyik és most meg kellett birkóznom azzal a gondolattal, hogy lehet egy fogyatékos gyereket kell majd felnevelnem. Eluralkodott rajtam az önsajnálat, szégyelltem magam a gyerek végett, hogy ilyen gyereket szültem, magamat hibáztattam. Nem mertem örülni annak, hogy anya vagyok. Irigykedtem amikor "hibátlan" gyerekeket láttam, és kerestem rajtuk a kifogásolni valót. Utólag nagyon haragszom magamra, hogy ilyen gondolatokkal traktáltam magam. Kértem a Jóistent, hogy ha már így rendelkezett Picúrról legalább adjon nekünk erőt és bátorságot, hogy jó és szerető szülei lehessünk.

A kórházból 2015. január 9.-én 2,3 kilóval engedték haza a babánkat 51 nap után és ekkor még mindig nem állt rendelkezésre a genetikai vizsgálat eredménye. Ebben az időszakban valahogy nem is foglalkoztunk vele, hogy mi lesz, mert most a hízáson volt a hangsúly és tudtuk, ha a gyerek DS-es akkor már fogantatása óta az. Picúr már a miénk, velünk lehet, szeretjük nagyon és soha nem mondanánk le róla.

Picúr 2,3 kg már otthon a bölcsőjében

Február 11.-én majdnem 2 hónaposan a koraszülött utógondozási tanácsadóba tartottunk a kicsivel Újvárba és jó előérzetem volt. Vidáman beballagtam a rendelőbe, elkezdtem levetkőztetni a gyereket a kivizsgáláshoz olyan hogy vannak? téma ment amikor jött hirtelen a hidegzuhany: " Sajnos a genetikai vizsgálat eredménye nem lett jó, ugye maguk már tudják, tegnap értesítettük ki a gyerekorvosukat......" Abban a pillanatban elsötétült előttem minden, képszakadás, megszédültem, az ájulás határán voltam, csak meredtem a gyerekre és potyogtak a könnyeim. Így kaptuk meg a mi életre szóló ítéletünket és ott abban a pillanatban minden ami előtte volt semminek tűnt ahhoz képest ami várt még ránk....... A Doktornő azt hitte, hogy mi már eme információ birtokában vagyunk és szörnyen sajnálta, hogy ilyen módon adta elő. A végeredményen viszont ez nem változtatott, mert a diagnózis 21-es trizómia. Akkor még halálos ítéletnek éltem meg, pedig ennél vannak szörnyűbb diagnózisok is a világon.

Picúr ca 3,4 kg, egy nappal a genetikai vizsgálat eredményének közlése előtt

Kilépve a rendelőből némán összepakoltuk a gyereket, majd az épület előtt összeborultunk és zokogtunk.... Akkoriban még a tudatlanság és a DS-el kapcsolatos tévhitek dolgoztak bennem, nem tudtam mi vár rám, ránk. Szerelmem elmondása szerint Ő inkább megkönnyebbülést érzett mint bánatot, viszont én bután arra kértem Őt, hogy ne hagyjon el minket. Mintha nem tudtam volna, hogy soha de soha nem tenne ilyet.

Hazaérve a szomorúságom még eltartott pár napig, hagytam hogy fájjon. Minden áron sírni akartam, olyan igazán intenzíven, úgy éreztem jól esne, de Picúr rám mosolygott és újra Őt láttam, a gyerekemet, egy kis embert nem a diagnózisát. Tudtam a feladatunk az, hogy mindent megtegyünk azért, hogy a lehető legjobbat hozzuk ki ebből a helyzetből. Tökéletes gyerek helyett olyan tökéletes szeretetet kaptunk, ami nem csak ránk, hanem az egész családunkra, barátainkra is pozitív hatással lehet. Ezután majd Picúr tanít minket hogyan is éljünk tartalmasabban és boldogabban.