" A történet egy téli éjszakán kezdődik 1964-ben, amikor a tomboló hóvihar arra kényszeríti dr. David Henryt, hogy maga segítse világra születendő gyermekét. Felesége egy tökéletesen egészséges kisfiúnak ad életet, majd pár percre rá, világra hoz még egy kisbabát... egy Down - kóros kislányt.

Dr. David Henry meghozza azt a végzetes döntést, amely egész életében kísérteni fogja, s amely lassacskán tönkreteszi mindnyájuk életét: arra kéri a szülésnél segédkező Caroline nővért, hogy vigye el az újszülöttet egy intézetbe, ahol sérült gyermekeket gondoznak. A nő azonban képtelen ott hagyni a csecsemőt, eltűnik a városból és sajátjaként neveli fel a kislányt.

A megtörtént eseményeken alapuló szívbemarkoló történetben Kim Edwards a bánat és a szeretet megfoghatatlan rejtélyeit, a pusztításra és gyógyításra egyaránt alkalmas igazság hatalmát boncolgatja."

A regény története szinte sorsszerűen, éppen akkor "robbant" be az életünkbe, amikor még csak reméltük, hogy talán Picúr nem is DS-es. Még a kórházban volt a kis Drága születését követően az intenzíven, amikor a TV-ben leadták a regény címével azonos filmet. Valószínűleg ha akkoriban nem merült volna fel a vizsgálatok során a DS gyanúja, fel sem figyelünk rá. Lehet megnézte volna a család véletlenül, de nem lett volna olyan nagy ügy és nem várták volna a reklám után, hogy induljon a film.

Én hiszem, hogy az ilyenhez hasonló dolgok nem véletlenül történnek. Ez a film megmutatta, hogy igenis egy DS-es gyermek még mindig csak egy gyerek és nem valami idegen űrlény. A történet érzékennyé tett minket a témát illetőleg és mutatott egy utat, egy lehetőséget hogyan is kell vagy lehet felnevelni egy DS-es babát. Nem utolsó sorban pedig erőt adott ahhoz, hogy keressünk, olvassunk hasonló történeteket amiből tanulhatunk.

Már nem azokat az időket éljük, amikor nincsenek lehetőségek, információk és kénytelenek a szülők lemondani a valószínűleg fogyatékos gyermekükről. Szerencsére egy DS-es babának jó kilátásai vannak a jövőt illetőleg. Feltéve, ha vannak szülei, családja akik a legfontosabbat nyújtják hozzá, a szeretetüket. Nálunk soha de soha nem merült fel, hogy Picúrt intézetbe küldenénk, vagy hogy lemondanánk róla, ahhoz túlságosan is szeretjük, mióta csak tudjuk, hogy megfogant és pont olyannak amilyen most.

Az írónő hihetetlen érzékenységgel megy rá a szereplők életére és mélyen a gondolataikba, érzéseiket valóságosan tudja visszaadni. A könyv nagyon "olvasható", úgy értem az a fajta amit képtelen vagy letenni. Nem időz sehol túl sokat, nem ragad le egy dolognál és nem ecseteli túl sokáig. Én az ilyen olvasmányokat szeretem nagyon, aminek van íve és dinamikája. Az egyes fejezetekben váltakoznak az életképek, hol dr. Henrynél találjuk magunkat, hol pedig messze tőle Caroline nővérnél aki az iker "másik" felét neveli.

Szeretettel ajánlom mindenkinek, mert a regény sorai által bele élhetjük magunkat milyen érzés is nem vállalni, vagy éppen vállalni egy DS-es gyermeket. Nem utolsó sorban szórakoztató és pozitív gondolatokkal teli, ugyanakkor jól meg is tud ríkatni :). Bevallom a könyv lapjait nem egyszer "áztattam" ily módon, de nagyon jól esett.

Ha valaki rábukkanna valahol a filmre (magyar, német akár angol verzióban) megköszönném, a Youtube-on sajnos csak a spanyol verzió van fent teljesen...

Érdeklődés esetén szívesen kölcsönzöm!

A bejegyzésben leírtak csakis a saját véleményem.