Augusztus elején megvolt a nagy áttörés a mozgásfejlődés terén és Picúr végre rájött hogyan kell önállóan hátról hasra fordulni. Annyira belejött a forgásba, hogy azóta egy pillanatra sem állt meg. Forog jobbra - balra, feltolja popóját, arrébb dobja magát, biciklizik a lábaival, kepeszt, előrelöki magát, megint fordul vissza, majd kezdi elölről az akciót... A nagy "közlekedés" végett most duplán oda kell rá figyelnünk, mert csak egy pillanatra fordul el az ember és máris az asztallábat nyalogatva vagy a parkettán koppanva találjuk.Bármennyire is bosszantó, ha megüti magát a nem "bababiztos" terepen, de hihetetlenül örülünk neki hogy végre képes a helyváltoztatásra. Még az egyensúlyozáson is van mit javítani, mert ez okozza a hirtelen billenést a bizonytalan mozdulatoknál és a "hoppát". Sajnos még nem elégedhettem meg ennyivel és nem dőlhettünk hátra a tornát illetőleg, mert a kúszás (aminek itt lenne már az ideje) még mindig nem megy. Gyenge a vállöve és a hátizmai az eddigi sok torna ellenére is. Ez abban nyilvánul meg, hogy előrebillen fejecskéje és a gyakorlatok során nem tud felegyenesedni. Ezért is nem tud ugyebár ülni sem. Lebegőülésben és a labdán sem tudja stabilan tartani törzsét, max. lökésszerűen egy pár pillanatra. Ezért is tiltom mindenkinek, hogy ültesse az ölében, vagy felhúzza ülésbe.

Újabb gyakorlatokat beszéltünk át a terapeutával a legutóbbi egyéni órán. Most egyébként is nehezebb tornáztatni Picúrt, mert annyi örömét leli a forgásban, annyi felfedezni valója van, hogy nem bír egy helyben megmaradni. Nem baj, mert Anya kemény és tűri ha ordít, egyszerűen muszáj. Annyira türelmetlen vagyok, mert már úgy szeretném, hogy egyszer végre ne kelljen hónapokat várni az áttörésre. Persze ilyenkor mindig mérges leszek magamra, hogy mit szekálom a gyereket.

Beújítottunk és bevetésre kerül a henger és a nagy tornalabda. Hasalásban kéztámasszal fekszik a hengeren, fogom a derekánál ott kezdem el görgetni előre vagyis legörgetem őt a hengerről. Persze közben motiválom egy játékkal, hogy nyúljon utána és léptesse a kezeit, de az még nem megy. Inkább kiteszem oldalra a csörgőt, megfogja és egy kézzel "hasaz", ez is jó. Szépen támaszkodik a karjára és nyúl előre. Amint erősebb lesz a hát ill. vállizma majd a fejét is egyre többet tudja fent tartani előrenézve és nem esik arcra. Hasonlóan próbálkozunk a labdán is. Először széles csípőtartással felültetem a labdára, combjai rásimuljanak és a karommal a hóna alatt fogom a combjainál és hintáztatom előre - hátra, jobbra - balra, körözünk. Amikor elfárad és előreesik, akkor váltunk hasalásba, a pozíció mint a hengeren. Hintáztatom, Ő támaszt a kezeivel és billegünk előre - hátra, jobbra - balra, amikor elfárad vagy nem bírja tartani magát, akkor visszahúzom és kisebb a karjaira/vállaira nehezedő testsúly. Közben célszerű csörögni valamivel, hogy felfelé nézzen és tartsa a fejecskéjét. A gyakorlatot egyedül tükör előtt csináljuk, hogy tudjak neki bohóckodni és legyen mit nézegetni, de legjobb, ha van velünk segítség.

Tovább folytatjuk a hintáztatást is pl. lebegőülésben, hónaljfogásban, bokafogással, Huple-zást, mert mindez érleli az idegrendszerét. Össze kell "érlelnünk" a fej - kéz - láb koordinációt, ami az egyik legnehezebb és legösszetettebb mozgásfajta és persze a kúszás alapja. A legjobb az egészben, hogy a lóbálást Picúr kimondottan imádja, jókat kacarászik, mert neki ez csak mókázás.

Egész nap próbálom a fenti gyakorlatokat (is) besűríteni, amennyire csak lehet, mert tudom hogy használ, de van, hogy csak 1-2 x sikerül véghezvinnünk, mert még sok befolyásoló tényező van. Például, hogy aznap megyünk-e valahova dokihoz, tornára vagy usziba. Mikor evett - ivott - aludt és mennyire van hőség vagy hideg, mit tornázunk és játszunk még, mert ugye van még jó pár feladatsor amit naponta kellene csinálni, és még Huple-zni is kellene... Meg elmenni társaságba, mert kell a szociális élet is, és elmenni mamához, mert a kényeztetés is jár neki... uff még sorolhatnám. Vrrrr egy ideg vagyok!

Eddig mindig megmagyaráztam a kíváncsiskodóknak és még magamnak is, hogy miért nem képes a gyerek erre vagy arra, pl. mert koraszülött, mert Down-szindrómás, mert most épp taknyos, most fáradt, most éppen evés után van stb... Be kell, hogy lássam ennek semmi értelme, hagyni kell, hogy Picúr tempójában haladjunk. Olyan saját kudarcomnak élem meg, ha valami még nem megy neki, de miért is? Ha idegeskedek egy gyakorlaton, vagy túl erőltetem, akkor csak a magamnak kitűzött elvárásoknak nem felelek meg. A környezetem és a terapeuták nem adnak nekünk határidőket. Akkor meg miért vagyok hajlamos arra, hogy magyarázkodjak azért amiért nem is kellene? Ha a napnak 48 órája lenne, akkor is képtelenség lenne mindent belesűríteni, de mégis bűntudatom támad, ha valamelyik gyakorlat elmarad.

Ilyenkor arra gondolok, hogy ha Picúr nem lenne DS-es akkor még jobban rávetíteném az ÉN akaratomat?! Terelgetném, irányítgatnám, hogy ez meg az legyen belőle, hatalmas nagy elvárásaim lennének vele szemben?! Miért is kényszerítem a gyermekemet egy értelmetlen versenyhelyzetbe?! Miért akarunk koravén mini felnőtteket nevelni belőlük, mert ugyebár legyen a gyerek már kis korában illedelmes, okos, beszéljen választékosan, vigyázzon a ruhájára, tanítsuk már 2 évesen angolra, németre, hordjuk teniszedzésre, vágassunk neki  menő Beckhamos frizurát, játsszon a laptopon és nézzen mesét a Netről. Mikor fog a gyerek fára mászni, sárral dobálózni, kukoricát lopni, biciklizni az erdőben, lehorzsolni magát, íjat készíteni, kúszni a fűben és inni a kanálisból... ? Létezik még egyáltalán olyan, hogy gyermekkor? Vagy ez a "mai világ" belekényszerít minket, hogy ne is akarjuk, hogy legyen? Nem várok válaszokat, csak gondolkozzunk el rajta...

Jobban kellene Picúrra és az ösztöneimre hallgatnom és több időt hagyni neki, hogy érlelődhessen benne az a sok - sok dolog amit tanulunk. Bíznom kellene benne, mert gyakran egy nem megtervezett fél órában többet elérünk, mint amikor forgatókönyv szerint haladunk. Ha ott lesz az ideje bőségesen viszonozza majd a belefektetett energiát. A tőle kapott szeretet többet ér bárkinek az elismerésénél, ezt kellene szem előtt tartanom a türelmetlenségem helyett!

"Valaki napról napra türelmetlenül figyeli a körtefáját, érik-e már a gyümölcse. Ha megpróbálná erőszakolni e folyamatot, tönkretenné a gyümölcsöt, éppúgy, mint a fát. De ha türelemmel vár, ölébe hull az érett gyümölcs. "A. Lincoln