2015. sze 01.

Emlékmorzsák várandóságomról

írta: IgenPicur
Emlékmorzsák várandóságomról

A világ összes beteljesületlen álma sem ér fel azzal, hogy életedet odaadhatod akár csak egyetlen csodálatos gyermekért. Doris Van Stone

Nyáron sokszor emlegettük, hogy "Tavaly ilyenkor még csak pocaklakó volt Picúr...", mert ugyebár '14 nyarán terhességem közepén jártam, tele voltam energiával és Szerelmem elmondása szerint életünk legboldogabb hónapjait töltöttük. Voltunk horgászni, Rómeó vérzik koncerten, megmásztam a Székelykövet, tervezgettük az októberi esküvőnket, majd kirándultunk Pécsett, Siófokon, nem akartunk kimaradni semmiből. Az egész 7 hónap alatt nagyon fitt és mozgékony voltam, össz-vissz 8 kg-ot sikerült felszednem így számomra nem vált várandóságom igazán terhessé. Május 23.-án pénteken fura érzésem volt, mert kedves barátaink esküvőjére való készülődéskor rájöttem kell egy számmal nagyobb melltartó. Mivel a menzeszem már akkor hetek óta késett munkából hazamenet vettem egy terhességi tesztet. Láss csodát 2 csík jelent meg rajta és én kevert érzésekkel rohangáltam fel s alá a házban. Örültem de aggódtam is, hogy most mi lesz, Úristen ez nem túl korai?, hogy mondjam el B.-nek... Aztán este rántottát kértem vacsira, beszélgettünk a konyhában aztán kinyögtem, hogy még idén ki kell festeni a gyerekszobát, mert szükség lesz rá... Kicsit sokkot kaptunk, de nagyon örültünk. Kb. 11. hétig titkoskodtunk, féltem az esetleges vesztéstől és nem akartam, hogy a családunk majd csalódott legyen. De hamar kiderült, mert a boldogságtól messzire sugároztunk.

Ugorjunk az időben - pár héttel az esküvő előtt (okt.) - derült ki, hogy Picúr kisfiú és ennek nagyon - nagyon örültünk, titkon mindketten erre vágytunk. Szinte furcsa volt, mert ennél tökéletesebben semmi sem alakulhatott volna, hol van itt a csavar, vagy a kutya elásva!? Majd november 21-ig minden rendben is ment, már majdnem elkönyveltem, hogy 2014 életem legtökéletesebb és legboldogabb éve. Aztán jött hirtelen a lejtő amin szélsebesen csúsztunk lefelé és minden megváltozott. Kórházba kerültem és 3 nap múlva akut császármetszés által megszületett Picúr. 

Várandóságomat nem tudtam igazán kiélvezni, mert idő előtt véget ért, annak ellenére fantasztikus élmény volt és minden percét élveztem. Az anyává válás érzése viszont csak sokkal később érkezett meg, mert még kellett volna az a 2 hónap, hogy hormonálisan is megérjek az anyaságra és hogy természetes úton szülhessek, aztán az elválasztás a gyerektől. Picúrt csak majd 1 hónappal születése után ölelhettem, ez is okozott némi traumát. De akkor végre kismamából anyuka lehettem és minden szorongásom alábbhagyott.

Ha nincs gyermeked, életed lehet szép, mint a sivatag, csak a szomj az, amibe belepusztulsz. Polgár Ernő

Szólj hozzá

terhesség szülés