2015. aug 03.

Végre ölelhetem Picúrt

írta: IgenPicur
Végre ölelhetem Picúrt

Az együtt eltöltött hónap az újszülött osztályon

Sok időbe telt mire fel tudtam dolgozni a szülést megelőző stresszt és maga a szülés körülményeit és csak sokára érezhettem magam igazán anyának. Egy jó ideig kudarcnak éltem meg azt is, hogy császármetszéssel hoztam világra a gyerekem, arról nem is beszélve, hogy élete első perceiben még csak meg sem ölelhettem, ahelyett egy orvosi csoport vizsgálta. Kudarcnak éltem meg, hogy nem szoptathatok, az orvosok szerint a korababák gyakran meg sem tudnak tanulni szopizni. Picúrtól születését követően 4 hétig voltam elválasztásban és nagyon féltem, hogy nehezen fogunk tudni összeszokni, sőt attól tartottam meg sem fog ismerni, nem fog hozzám kötődni. Amikor csak tudtuk látogattuk Őt és hordtuk az anyatejet a kórházba. Néztük amikor ébredezik, gyorsan tisztába teszik, benyomják a tejcit a szondájába ami gyorsan lefolyik és újra alszik. Ennyit tudtunk belőle megismerni.

Picúr nagyon ügyesen szedte fel a grammocskákat az anyatejnek és az intenzív osztály dadusai gondoskodásának köszönhetően. Lassacskán felvillant a lehetőség, hogy talán kivehetjük az inkubátorból és ápolhatom Őt az újszülött osztályon. Ennek fő feltétele az volt, hogy elérje a min. 1,5 kilót. Pár nappal karácsony előtt csörgött a telefon, a főnővér volt az és kérte, hogy jöjjek be amint tudok.

Persze akkoriban még vártuk a genetikai vizsgálat eredményét és azt hittem rossz hírt akarnak közölni. Mintha érezte volna a bizonytalanságomat és nevetve újra elmondta, hogy a napokban elkezdődhet az "üvegházon" kívüli életre való szoktatás és be kéne feküdnöm a kórházba a gyerekhez. Hát majd kiugrottam örömömben a bőrömből, de hirtelen el is elszomorodtam, hogy nem tölthetem együtt a Karácsonyt a Szerelmemmel és családommal. Párom ezt egyszerűen orvosolta, december 18.-án feldíszítettük az ünnepi fenyőt és megünnepeltük a szülinapomat együtt a karácsonnyal. Majd másnap délben 19.-én bevonultam a kórházba. Nagyon magányos ak voltunk ebben az időszakban, de tudtam ezt most Picúrért ki kell bírnunk.

Az első napon inkubátorostul kaptam meg Picúrt a szobára és meg kellett tanulnom ellátni Őt az üvegen keresztül. Aztán jött az első fontos lépés december 23.-án megszabadítani Őt a házikójától és beleszoktatni a pólyába. Ebben a kihívás az volt, hogy meg kellett tanulnia nem kis energia ráfordítással szabályozni a testhőmérsékletét. Pipa, megment. Utána kezdődött a cumisüvegre szoktatás. Ebben az volt a kihívás, hogy magát a szopó reflexet is tanítani - edzeni kellett egy cumi segítségével. A kora babáknál sajnos ez nem természetesen jön, mert nem volt mikor kifejlődnie. Kezdetben 20 ml volt a cumis adagja, gyakoroltunk sokat, küzdelmes volt, mert nagyon gyorsan kifáradt és gyakran elfelejtett közben lélegezni, vagy éppen elaludt, a gép meg csak sípolt és futottak a nővérkék. Ami nem csúszott le cumiból azt a szondába tettük. December 29.-én végleg kivették a szondát, mert már spontán tudott enni, ez egy újabb fontos mérföldkő volt.


Megünnepeltük a karácsonyt majd az Újévet is és már lassan láttam az alagút végét. Tudtam a haza menetelhez az kell, hogy 1. min. 2,1 kg kell elérni és folyamatosan hízni - pipa, 2. problémamentesen kell ennie cumisüvegből egész adagját - pipa, 3. egészségesnek kell lennie. Na az utóbbi lett pont a ludas abban, hogy Apa szülinapjára - január 2 - nem értünk haza. Az egész osztályon valami influencia vírus keringett, persze Picúr is betaknyosodott és a csípája - amit még az intenzíven kapott el - sem javult, ezért sajnos 5 napos antibiotikum kúrát kapott, ami egy héttel tolta ki a haza menetelünket.

img_20141225_161736_3.jpg

Picúr Karácsonykor 1,74 kg

img_20141231_071204.jpg

Picúr Szilveszterkor 2,02 kg

A kórházban sokat tanultam és sokat is vizsgáztattak a nővérek, mindig valaki felügyelte amit csinálok a gyerekkel. Kicsit olyan volt mint újra iskolásnak lenni. Mindent összevetve jól éreztem magam és extra jó volt, hogy Apa is bejöhetett a szobára és hármasban lehettünk. Emellett megismerkedtem egy fantasztikus ikres Anyukával Bakáról akivel sokat röhögtünk, néha pityeregtünk, bátorítottuk egymást és örültünk a kicsinyeink sikereinek. Ez a barátság mai napig tart aminek nagyon örülök. Ők 2 nappal korábban szabadultak. Végül január 8.-án este az utolsó szívvizsgálat után megkaptuk az elbocsájtó papírokat és kezdetét vette az életünk hármasban.

Szólj hozzá

szülés koraszülött